Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2018. február 14-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Varga István és Zsoldos Roland 12. évfolyamos diákok tartják, Amerikai vakáció címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Kerékpárral az „Ország közepére”


2015. július 2-án csütörtök reggel 12 refis diák gyülekezett az iskola előtti téren, hogy nekivágjon az öt napos kerékpártúrának. Szép napsütéses időben érkeztünk meg Katonatelepre. Itt teljes lett a csapat, 13 refis – 12 fő a 7. a osztályból – , és már semmi sem választott el minket attól, hogy folytassuk utunkat...

Bővebben
Galéria

Hegyek között, völgyek között…


Hegyek között, völgyek között zakatolt a 7. a osztály bátor csapatának képzeletbeli vonata a Bükkben. 2015. július 22-én, szerdán Kecskemétről Egerbe, majd onnan Szarvaskőig mentünk busszal, hogy tovább már az apostolok lován haladva folytassuk a Bükk felfedezését.

Bővebben
Galéria

Vajdasági osztálykiránduláson a 8. a osztály


Osztályunk három tagja – a Bártol testvérek – számára nem teljesen ismeretlen a Vajdaság, édesapjuk Szabadkán született, és a nagymamájuk ma is ott él. Tőlük és szüleiktől jött az ötlet, valamikor decemberben, hogy milyen jó lenne egy vajdasági osztálykirándulás. Osztályfőnökünk, Szabados László tanár úr nem is habozott, elkezdte szervezni a kirándulást. Amikor a Tanár úr elmondta nekünk, hogy lehet, hogy megyünk Szerbiába, rögtön lázba jöttünk és egyhangúlag támogattuk az ötletet.

Bővebben
Fotók

„Járatlan utak” kerékpártúra


2016. augusztus 13-án szombaton – nem pénteken – reggel 8 órakor kerékpározásra és országjárásra éhes 8. a osztályos – az új tanévben már 9. a osztályos – refis diákok – Borbély Zoltán, Ficsór István, Papp Ákos, Tóth Máté és Ficsór Sándor – gyülekeztek az iskola előtt. Elszántság tükröződött a szemeikből, hogy amíg társaik a hűs szobában a számítógépen játszanak, addig ők dacolva esővel...


Bővebben
Galéria

ARADI KERÉKPÁRTÚRA


2014.október 3-én reggel a Kecskeméti Református Gimnázium 13 diákja és tanáraik indultak útnak Aradra. A több mint 200 kilométeres távot kerékpárral győzik le a minden évben, hogy október 6-án részt vegyenek a szentmisén a Minorita templomban, a megemlékezésen és koszorúzáson a Szabadság-szobornál, és főhajtással és koszorúzással tisztelegjenek az aradi vértanúk emléke előtt a Vesztőhelyen.


A Kecskeméti Televízió tudósítása
Galéria
Diák beszámoló

Aradon koszorúztak a Refisek


17. alkalommal vett részt a Kecskeméti Református Gimnázium küldöttsége az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésen. Október 6-án 42 fő képviselte a gimnáziumot, ebből 30 fő kerékpárral tette meg a közel 230 km-es távot. Iskolánk nevében Szenes Mártonné Durucz Anna igazgató és Dobos Laura, Matula Virág, Csorba Csaba, Balog Dániel tanulók helyezték el a Vesztőhelyen az emlékezés koszorúját.

Bővebben
Galéria
KEOL cikk
HIROS.HU videó
BAON cikk
BAON galéria
KTV videó
KEOL cikk

Kerékpáros emléktúra az aradi vértanúk tiszteletére


Immár 18. alkalommal október 3-án ismét elindult iskolánk küldöttsége Aradra, hogy részt vegyen a szabadságharc 13 vértanújára való megemlékezéseken. Az indulás napján egy rövid ünnepség keretében búcsúztattak el minket, ahol koszorúra tűzött szalagokkal tisztelegtünk a vértanúk emléke előtt.


Bővebben
Galéria

Etiópia


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a 2014/2015-ös tanév utolsó előadása 2015. május 20-án szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Labancz István a gimnázium tanára tartja, ETIÓPIA – látlelet egy léptékváltó társadalomról – címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan. Az előadássorozat ősszel folytatódik.


Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a 2015/2016-ös tanév első előadása 2015. november 11-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László a gimnázium tanára tartja, A mélység mámorában – búvárkalandok címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.

Vaduztól Kecskemétig


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a 2015/2016-ös tanév következő előadása 2015. december 9-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László a gimnázium tanára tartja, Vaduztól Kecskemétig – 1310 km-es pedálemlék címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2016. január 13-án szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László tanár úr tartja, A tengerig, magyar! – horvátországi és szlovéniai pedálemlék címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2016. február 10-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Tóth Attila tanár úr tartja, A rejtélyes Húsvét-sziget címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2016. március 9-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Tóth Attila tanár úr tartja, Machu Picchu, az inkák felhővárosa címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2016. április 13-án szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Juhász Katalin tanárnő tartja, Angkor, A civilizáció tündöklése és hanyatlása címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a 2016/2017-es tanév első előadása 2016. október 19-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Tóth Attila tanár úr tartja, Barangolások az Atacama-sivatagban címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2016. december 7-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Juhász Katalin tanárnő tartja, Galápagos-szigetek, a sárkányok földje címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2017. január 18-án szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László tanár úr tartja, Bohémia, várak, kastélyok, csülkök … címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Bővebben

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2017. február 15-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Sárkány Kata és Sipos Rita 10.a osztályos diákok tartják, Szlovák Paradicsom és egyéb zöldségeink címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2017. március 22-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László tanár úr tartja, Izland, ahol 5 perc alatt három évszak is lehet címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2017. november 15-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László tanár úr tartja, Kuba, egy kis Mexikóval fűszerezve címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2017. december 13-án szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László tanár úr tartja, Kecsuák és ajmarák földjén címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2018. január 17-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Juhász Katalin tanárnő tartja, Ecuador, tűzhányóktól az esőerdőkig címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2017. március 22-én szerdán, 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László tanár úr tartja, Izland, ahol 5 perc alatt három évszak is lehet címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan.

Plakát

Történelmi és földrajzi kalandozások


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a következő előadás 2015. április 15-én, szerdán 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Tóth Attila a gimnázium tanára tartja, Fürdőkultúra az ókori Rómában – címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.






Szóba jöhet Skandinávia?!


A „Történelmi és földrajzi kalandozások” előadássorozat keretében a második előadás 2015. március 25-én szerdán 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László a gimnázium tanára tartja, Szóba jöhet Skandinávia?! – címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.


Szemben a Mt. Everest-tel


Történelmi és földrajzi kalandozások címmel előadássorozatot indít a Kecskeméti Református Gimnázium. Az első előadás 2015. március 4-én 17 órakor kezdődik a Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.) kémia előadójában. Az előadást Szabados László a gimnázium tanára tartja, Szemben a Mt. Everest-tel - nepáli kalandok – címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.

Plakát

450 km


A kecskeméti református oktatás 450. évfordulója alkalmából a gimnázium 450 km-es kerékpártúrát szervezett. A kilenc diákból és három tanárból álló küldöttség olyan általános iskolákat keresett fel, amelyekből diákok érkeztek a gimnáziumba. Összességében 24 település 27 iskoláját érintették és 460 km-t kerekeztek a refisek a négy nap alatt, 2014. május 19. és május 22. között. A kecskeméti általános iskolákat – Zrínyi, Tóth László, Piarista, II. Rákóczi, Magyar Ilona, Béke, ÉZI, Vásárhelyi, Lánchíd, Móra, Arany, Szent Imre, Petőfi, Mátyás Király, Református – május 29-én egy 20 km-es körrel keresték fel.

Galéria
Galéria - Kecskemét
Bővebben
Minden év egy kilométer
BAON cikk
KTV Híradó

Biológia galériák






Tanár terepen






Terepgyakorlat Csikász-tanya

Díszoklevél


Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Szabó Zsuzsannának, kiemelkedő, magas szakmai színvonalon végzett munkája elismeréseként a "KECSKEMÉT IFJÚSÁGÁÉRT DÍJ"-at adományozta.

Ezúton is gratulálunk!

Videó megtekintése

Cserkész csapatnap


Csapatnap-leltár
- 1 db kecskeméti cserkészcsapat
- 1 db lelkes lányőrs
- 1 db borongós péntek esti őrsi gyűlés
- 1 db szuper ötlet, melyet megszámolhatatlan kacaj követ (amolyan lányos, szigorúan nem asztalcsapkodós)
- 20 nap előkészület, ebből 10 nap intenzív szervezés (bizonyíték: 143 email)
- 9 db munkacsoport (rátermett vezetőkkel persze)
- 3 db helyszínlehetőség
- 1 db újabb munkacsoport-vezető (telefonnal, 3 hívás, 1 személyes egyeztetés)
- 1 db megfontolt döntés (Benkó Zoltán Szabadidő Központ) - 1 db váratlan lehetőség

Bővebben
Galéria

Egy rendkívüli nap Budapesten


75 kíváncsi érdeklődő, tanárok és diákok kicsiny csapata indult el április 19-án Budapestre. Az idő kellemes volt, így nem kellett magunkkal vinni a szinte már hozzánk nőtt téli kabátunkat. Miután összegyűltünk a már jól megszokott helyen, a színház mellett, és mind a három busz megérkezett (egy nagy, és két kisbusz) utunkra is indulhattunk. A házi ...

Bővebben

Tavaszi cserkészportya élmények


2013. április 26-án, péntek délután a 121. Dr. Vetéssy Géza cserkészcsapat lelkes cserkészei gyülekeztek a színház előtt. A tavaszi portya úti célja idén a Vértes hegység volt, azon belül is Csókakő. Miután mindenki megérkezett a kétnapos portyafelszereléssel a hátán, gyorsan bepakoltuk az autókba ...

Bővebben
YouTube videó

"SÉTA" PÉCSRE


Iskolánk évek óta résztvevője a SÉTA (Sajtó és tanulás) elnevezésű diákújságíró programnak, mely a napokban ért véget. A tavaszi programban az elmúlt évekhez hasonló, kimagasló teljesítményt nyújtottak diákjaink, akik hétről hétre színes, változatos cikkekkel gazdagították a Petőfi Népe diákoldalait. Lelkesen dolgoztak, számos témában írták meg véleményüket, tudósítottak izgalmas eseményekről, ajánlottak programokat az olvasóknak. A program zárásaként országos jutalomtáborban vehetnek részt a legjobb diákújságírók, ahol szakmai programok keretében, újságírók vezetésével, betekintést nyerhetnek a sajtó világába. Az idén Fazekas Réka 10.a osztályos tanuló képviseli iskolánkat a Pécsett megrendezésre kerülő táborban május közepén.


2012 / 2013. Tanév Unihoki Floorball Diákolimpia Országos Elődöntője

V. kcs. Fiú

Bővebben

Ballagás 2013


A most ballagó 97 diák 6- és 4-évfolyamos osztályokban tanult emelt szintű biológia, matematika, angol vagy általános tantervű csoportokban. Május 4-én virágözönben búcsúztak el szeretett iskolájuktól. Közöttük az iskola két OKTV-s "bronzérmese": Kovács Melinda, aki magyar nyelvtanból, s Csősz Gábor, aki fizikából lett dobogós...


Galéria

Jótékonysági futógála harmadszor!


A Kecskeméti Református Gimnázium jótékonysági futógálát szervezett. A gimnázium összes tanulója és az általános iskola egyik nyolcadikos osztály is részt vett a délelőtti eseményen, amelyen összesen 164 ezer forint gyűlt össze.


KTV videó

Hétköznapi csodák - csodás hétköznapok


A "Hétköznapi csodák - csodás hétköznapok" című kémiaórákon Labancz István, a Református Gimnázium tanára egyik tanítványa közreműködésével érdekesebbnél érdekesebb kísérletekkel kápráztatta el Kecskemét kisdiákjait:


KTV galéria

Röplabda


A diákolimpia országos elődöntőjébe jutott az 5.korcsoportos leány röplabda csapatunk.

Gratulálunk!

Költészet napi rendezvények


A Kecskeméti Református Gimnázium 2013. április 10.-én Költészet napi rendezvény tartott.

Kérem, tekintsék meg az erről készül videó összeállításokat!


YouTube video 1

YouTube video 2

Tőzsdejáték középiskolásoknak


Tőzsdejáték középiskolásoknak címmel indított pénzügyekkel foglalkozó versenyt a Közép-európai Brókerképző Alapítvány, ahol közel 450 csapat regisztrálta magát. 2013. február 22-én zajlott le a döntő, ahol iskolánk "newerdeal" csapata az értékes 2. helyet szerezte meg.
Csapattagok balról jobbra: Hajnal Ádám, Nagy Tamás, Mátyás Máté és Szabados László

Gazdaság TV riport      Hír TV riport      Baon cikk

Mátraházán jártunk 2013.01.28-02.01.


Hétfő reggel buszra szálltunk
A TESCO-ig meg sem álltunk
Nem vettünk mást, csak legális dolgokat
És már folytattuk is tovább Mátraházára utunkat.
A szállásfoglalás után...


Részletek

TUDOMÁNYOS HASZNOS EMBERI


Előadások 2013. január 14-én, 16 órakor a díszteremben a gyógyszeriparról, a gyógyszeripari kutatásokról és a gyógyszerészkutatói életpályáról.


Határtalanul!


A HATÁRTALANUL! Program keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 850 880 Ft támogatásával a Kecskeméti Református Kollégium és a Székelyudvarhelyi Református Kollégium 28 diákkal és 4 tanárral közös programot valósított meg Erdélyben és Magyarországon 2012. október 20 és november 1. között Reformáció Kecskeméten és Székelyudvarhelyen címmel.


Pályázati anyag   Galéria   Videók   Beszámoló

DIÁKÚJSÁG, diákújság, diákújság - elindult a GREFITI!


Szeretettel értesítünk Mindenkit, hogy honlapunkon saját oldal nyílt a fiataloknak. A gimnazisták Grefiti című diákújságjára kattintva a diákság életéről olvashatnak, és láthatnak képeket. Az adventi időnek tisztelegve pedig mindennap új ablak nyílik ki az adventi naptárban, amelyet a tanári kar készített a gyerekek és minden kedves Látogató számára. Jó lapozgatást kívánunk!


Diákolimpiai sikerek


Nagy bravúrt hajtottunk végre tavaly, amikor a középiskolás csapattal bejutottunk az Országos Diákolimpia röplabda döntőjébe. Ez a Református Gimnázium történetében először fordult elő. Idén még nagyobb bravúrra készültünk. Meg szerettük volna ....


Részletes információk megtekintése

A Tisza István Kutatóközpont legutóbbi nyomozása


2012. november 23-án a késő délutáni órákban a 121. Dr. Vetéssy Géza cserkészcsapat Tisza István rajának cserkészei gyülekeztek az Ókollégium udvarán. Ezen az estén ugyanis a cserkészpince a TIK főhadiszállásává alakult át, mely tárt karokkal várta a TIK-be jelentkező ifjú nyomozókat.


További információk a cserkészek honlapján

Újra a Szegedi Tudományegyetem Kutatóiskolája lettünk!

SZTE Oklevél

A 121. számú "Kósza bogyó" fedőnevű küldetés titkos aktája


A SHIELD értesülései szerint a HIDRA nevű szervezet ismét megsemmisítő csapásra készült világunk ellen. Ennek megakadályozására 2012. október 20-án 19:00-kor néhány, mindenre elszánt kósza Kecskemétre utazott, hogy feladatukat megkapva kezdetét vehesse egy világszintű mentőakció.


További információk a cserkészek honlapján

Nem könnyű kamaszként nem írni…

(irodalmi teaház)

Aradi kerékpáros emléktúra


A föld alól, a magyar föld alól,
A vértanúk szent lelke földalol

E nagy napon, hol emlék s béke leng
A bús bitókra hittel nézzetek!"


(Juhász Gyula)


Beszámoló megtekintése

Képgaléria megtekintése

KTV-s riport megtekintése

Cserkészek


Iskolánk cserkészcsapata, a 121. Dr. Vetéssy Géza cserkészcsapat idén ünnepli újraalakulásának 20. évfordulóját, ennek apropóján nagyszabású programsorozatot szervez 2012. október 8. és 14. között, melyre szeretettel várjuk Önt és kedves családját! Ismerje meg ezt a népszerű mozgalmat, a világ legnagyobb ifjúsági szervezetét! Tudja meg, hogy hogyan működik és mitől olyan sikeres az iskolánkban is már több mint 150 diákot számláló cserkészcsapat! Hamisítatlan cserkészprogramokkal várjuk az érdeklődőket (többek között teaház, táncház, meseerdő, lelki ösvény).


További információk a cserkészek honlapján

Fogadj örökbe egy NAGYMAMÁT vagy NAGYPAPÁT!


A felvállalt munka bibliai alapgondolata:
"Az ajándékozó bővelkedik, és aki másokat felüdít, maga is felüdül." (Péld. 11,25)

Részletek

Európa Nap


Európa megmozdult - Interjú és képek a színes rendezvényről
Képek az Európa-napról (2008-05-09)
Népek barátsága Kecskemét főterén
Szobrok a főtéren (térkép)

2011: Képgaléria a 'BAON'-on

Mások írják - 2011 a kémia nemzetközi éve


A kémia nem tantárgy, hanem életforma - szokták mondani a kémiát szeretők. Most ezt az életformát mutatták be a Kecskeméti Református Gimnázium tanárai, egy nem mindennapi kísérletsorozatban, melynek célja, hogy a diákok megszeressék és megismerjék a kémia igazi szépségét.
A Kecskeméti TV híradása

Oldódott, lobbant és robbant minden, amit csak a kézbe vettek az előadók a Kecskeméti Református Gimnáziumban tegnap megtartott kémiai show-ján. 2011 a kémia nemzetközi éve, ez volt az apropó.
A BAON cikke


FUOCAULT INGA


Pörögsz ezerrel? A Föld csak 15°-ot fordul óránként. Hiába, Te vagy a fiatalabb.

Foucault-inga a Malomban!

Bővebben Foucault ingájáról

Felhívás a Facebookon is!

A Kecskeméti TV tudósítása a megvalósult kísérletről

Szalagavató 2011


November 19-én a Kecskeméti Református Gimnázium szalagavató ünnepélyén az iskola gyönyörű bálteremmé átalakított sportcsarnokában a négy végzős osztály 134 tanulójára tűzték fel osztályfőnökeik a maturanduszok szalagját.
Az ünnepséget Kuti József, az igazgatótanács elnöke áhítattal nyitotta meg.
A szalagtűzés előtt a 11.osztályosok búcsúztatták és vidám műsorral szórakoztatták az ünnepelteket. Ezt követően Szenes Mártonné igazgató köszöntette a végzősöket. A szalagtűzést ünnepi fogadás követte, majd a végzősök táncbemutatója. A méltóságteljes magyar táncot, a látványos palotást a 12.d adta elő. Ezt követően a 12.c slowfox-quick step bemutatója, majd a 12.a angolkeringője és mozgalmas jive-ja következett. A 12.b gyönyörű bécsi keringője nyitotta meg a bálat.
A táncok koreográfiáját készítette és betanította: Molnár Tamás

Köszönet és jókívánság


A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szórványcsoportja őszinte köszönettel kíván áldott Karácsonyi Ünnekeket és boldog Új Esztendőt azoknak, akik aggodalommal adományaikon keresztül örömöt szereztek nekik.

A közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) 11. alkalommal megrendezett tőzsdejátékán 430 csapat közül a versenyt a Kecskeméti Református Gimnázium csapata nyerte:


http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/ok-az-orszag-legjobb-diaktozsdesei-431417

Iskolánk 2012. április 27-én másodszorra rendezte meg Jótékonysági futógáláját, melyről az alábbi linken olvashatnak bővebben és tekinthetik meg az erről készült képeket.


“Ha nem repülhetsz, fuss!
Ha nem futhatsz, menj!
Ha nem mehetsz, csússz!
De bárhogy is legyen: mozogj!
            /Ifjabb dr. Martin Luther King/

Tovább a cikkre

Ballagás 2012


képek megtekintése

DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS BAJNOK a Kecskeméti Református Gimnázium csapata!


A Sakk Diákolimpia Csapatversenyek országos döntőjén a fiúk és lányok 3-3 korosztályban mérkőztek, ahol a 19 megyebajnok, a Budapest-bajnokság hat helyezettje, a múlt évi bajnok és néhány külön meghívott csapat játszhatott! Bács-Kiskun megyét öt iskola képviselte, az alábbi eredményekkel.

Tovább a cikkre
Tovább a cikkre

Biológia


Biológus tábor a Kolon-tónál
Biológus terepgyakorlat, 2012. május 15.

„Hangomat hallatom, szívedet emelem”-Csefkó Jolán novellaíró pályázat


A pályázati anyag megtekintése

2012-es cserkésztáborok


Idén nyáron összesen több, mint 100 gyermekkel táborozott nomád körülmények között iskolánk cserkészcsapata. Fotók a honlapjukon!

Tovább a cikkre