ARADI KERÉKPÁRTÚRA


2014.október 3-én reggel a Kecskeméti Református Gimnázium 13 diákja és tanáraik indultak útnak Aradra. A több mint 200 kilométeres távot kerékpárral győzik le a minden évben, hogy október 6-án részt vegyenek a szentmisén a Minorita templomban, a megemlékezésen és koszorúzáson a Szabadság-szobornál, és főhajtással és koszorúzással tisztelegjenek az aradi vértanúk emléke előtt a Vesztőhelyen.


A Kecskeméti Televízió tudósítása
Galéria
Diák beszámoló

Aradon koszorúztak a Refisek


17. alkalommal vett részt a Kecskeméti Református Gimnázium küldöttsége az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésen. Október 6-án 42 fő képviselte a gimnáziumot, ebből 30 fő kerékpárral tette meg a közel 230 km-es távot. Iskolánk nevében Szenes Mártonné Durucz Anna igazgató és Dobos Laura, Matula Virág, Csorba Csaba, Balog Dániel tanulók helyezték el a Vesztőhelyen az emlékezés koszorúját.

Bővebben
Galéria
KEOL cikk
HIROS.HU videó
BAON cikk
BAON galéria
KTV videó
KEOL cikk

Kerékpáros emléktúra az aradi vértanúk tiszteletére


Immár 18. alkalommal október 3-án ismét elindult iskolánk küldöttsége Aradra, hogy részt vegyen a szabadságharc 13 vértanújára való megemlékezéseken. Az indulás napján egy rövid ünnepség keretében búcsúztattak el minket, ahol koszorúra tűzött szalagokkal tisztelegtünk a vértanúk emléke előtt.


Bővebben
Galéria

Aradi kerékpártúra


2013. október 3. napos, de hűvös reggelén újra, immáron 15. alkalommal, nyeregbe szálltak a Kecskeméti Református Gimnázium diákjai, hogy elvigyék Aradra az október 6-i emlékünnepre a hősök előtti tisztelgés koszorúit.

Tudósítás az eseményről:

Aradi kerékpáros emléktúra



Arad 2012. "A föld alól, a magyar föld alól,
A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng
A bús bitókra hittel nézzetek!"

(Juhász Gyula)


E gondolatok jegyében indultunk el ebben az évben is Aradra kerékpárral, 13 diák és 4 felnőtt. Az első nap, október 3-án nagy lelkesedéssel kaptuk a lábunk közé a biciklit. Az első komolyabb megállónkra Tiszaalpáron került sor, ahol nagy meglepetésünkre a templom megnézése után betértünk Dunszt Pista bácsiékhoz, ahol finom tízóraival vártak. Bár a tekerés még könnyen ment, azért nagyon örültünk, mikor a Csuka Csárdában leülhettünk az ebédünkhöz. Hamar rájöttünk, hogy aki a Mészáros Műveknél bennfentes, annak minden más étkezdében is van protekciója.
Szentesen egy csúnya defekt az utunkat állta, majd rá 5 kilométerre még egy. Már féltünk, hogy még két defekt, és sötétedés előtt nem érjük el aznapi úti célunkat, Hódmezővásárhelyet. Közel 100 kilométerrel a lábunkban érkeztünk meg, és örvendezve vettük tudomásul, hogy a kollégium tornatermében gyúrásra és pingpongozásra is van lehetőség. A koleszos vacsorát úgy fogyasztottuk el, mintha már napok óta nem ettünk volna, és az est további része is nagyon jó hangulatban telt. Hamarabb tértünk nyugovóra mint gondoltuk, mivel a hosszú bicikliút kifárasztott.

A második napon finom reggelivel a hasunkban, és némi izomlázzal a lábunkban indultunk városnézésre, ahol megtekintettünk az Ótemplomot, és természetesen a kávézás sem maradhatott el a Fekete Sasban. Fel sem tűnt már, hogy a gyalogos közlekedésünkben is használatossá váltak a "Kátyú!" és "Szemből!" biciklis parancsszavak.
Vásárhely elhagyásával újabb 65 kilométernek vágtunk neki. Az ebédünket Mezőhegyesen költöttük el: ízletes marhapörköltet sok tejföllel, majd belemerültünk a lovaglás és a fáramászás rejtelmeibe. Az aznapi kilométereket már éreztük a combjainkban, de azért még volt erőnk délután egy-két gyorsulási versenyre, ahol a sárga trikó volt a tét. Van-e összefüggés a kerekezés és a bohóckodás között? Vélhetően igen, mert a nap folyamán valamely megmagyarázhatatlan okból, Csizmadia tanár úr egyre többször tett félreérthetetlen megjegyzéseket Mészi elmeállapotára.
Az éjszakai szállásunkon, Battonyán csatlakozott hozzánk a hódmezővásárhelyi különítmény, 3 fiú, 3 lány és egy tanárnő személyében. A különlegesen tápláló vacsora előtt Gál Bence mondott asztali áldását, mert az éhség már evésre sarkallta. Majd Mészi pohárköszöntője és figyelemre méltó eszmefuttatása következett, miszerint: "A tejföl megváltoztatja az életedet.".

Másnap, a harmadik reggel, már közeli, ám cseppet sem kedvelt ismerősként üdvözöltük az izomlázat. A battonyai iskolában meghallgathattunk egy szép ünnepséget, és megérkezett aradi idegenvezetőnk is, aki átkerekezett értünk a határon, hogy biztonságban megérkezzünk. Bár ez igen nehéz feladatnak bizonyult, mivel az utolsó 10 kilométeres szakaszt egy nagyon forgalmas főúton tettük meg. Vass Ernő tanár úr, nem féltve saját testi és a kisbusz épségét, mentett meg minket 3 erőszakos kamionostól.
Aradra érkezve a városi forgalommal és a macskakövek akkor már fájdalmas hatásával is szembe kellett néznünk. A szállásunk a Csiky Gergely Gimnázium kollégiumában volt, ahol barátságos szobák vártak minket. Miután kimasszíroztuk egymás hátából és lábából a makacs izomlázat, és kellemeset szunyókáltunk is egy kicsit, Szabados tanár úr megmutatta nekünk a legérdekesebb épületeket a városban pl. a Kultúrpalotát, Damjanich házát, és egy olyan házat is, amelynek a falában ágyúgolyók vannak. Emellett még csúszdáztunk is kicsit a játszótéren, ahol Csizmadia tanár úr is lelkesen csatlakozott hozzánk.
Este a Kultúrpalotában egy koncertet hallgathattunk meg, utána pedig egy programismertetés következett a Szabadság-szobornál, amire természetesen már senki sem figyelt oda, Szabados tanár úr nagy bosszúságára. Az este további részében jelen időben készültünk a holnapra.

Október 6-án, egyben utolsó napunkon, a bőséges reggeli, csomagolás és a kolesztól vett könnyes búcsú után a Vesztőhelyre indultunk. Itt helyeztük el iskolánk koszorúját - bár nem köszöntöttek minket név szerint - és találkoztunk egy szintén kecskeméti, honvéd-huszár hagyományőrző csoporttal, akik díszőrséget álltak az Obeliszknél. Ezt egy szent mise követte a Minorita templomban, ahol külön is köszöntöttek minket, bringásokat. Az emberek nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak, és sokan megszólítottak minket, csak hogy pár szót válthassanak velünk.
A Szabadság-szobornál egy újabb koszorúzás és fényképezkedés után hazafelé indultunk. Két aradi fiatal elkísért minket a határig, szerencsére messze elkerülve azt a rémálmokat okozó forgalmas főutat. A határon átkelve megpillanthattuk a felmentősereget: egy kisbuszt, ami hazáig szállított minket és kerékpárjainkat.
Beszámolónk befejezéseként szeretnénk megköszönni a lehetőséget az igazgatóságnak, a rengeteg támogatónak és a minket kísérő felnőtteknek, akik biztosították a zökkenőmentes utat, a biztonságot és nem utolsó sorban a jó hangulatot.

Résztvevő felnőttek: Szabados László, Csizmadia Szabolcs, Vass Ernő és Csille Lajos

Diákok: Kovács Adrienn, Sallai András, Stefanut-Győrfi Dániel, Farkas Dóra, Sáthy Réka, Rádi Bálint, Csille Réka, Gazsó Gábor, Mészáros Dávid, Tóth Rebeka, Ambruska Csaba, Gál Bence és Telegdi Alexander


Csille Réka
12.c

A túra fotóalbuma