Aktuális

Szabadkai kirándulás

,

Szabadkai kirándulás

Szabadkai kirándulás

2024. november 23-án reggel 7 órakor indult el csapatunk Kövecses Zolán
autóbuszvezető szó szerinti vezetésével Kecskemétről Szabadkára, hogy felfedezze a
Vajdaság szecesszióban bővelkedő központját. A kiránduláson 41 diák vett részt, kísérő
tanáraink Dulka Szilárd és Szabados László voltak.


A határon csupán negyed óra várakozás után átjutottunk, és már negyed 10-kor
Szerbiában voltunk. Mivel ilyen korán érkeztünk, az első megállónk a híres szabadkai nagy
piac volt. Egy órán át nézelődhettünk és vásárolhattunk a labirintusszerű vásárban.
Utunk ezután a városházához vezetett, ahol Novák Attila idegenvezető bemutatta
nekünk az épületet. A színes motívumokkal díszített belső tér mindannyiunkat elkápráztatott.
A díszítésekben felfedezhetőek voltak a régi mesterségek és egy-két rejtett szimbólum is.
Megismertük a szecessziós épület történelmét, a város nevének változásait, illetve a
konferenciateremben megrendezett eseményeket. Végigjártuk az épület folyosóit,
megtekinthettük a konferenciatermet, a jelenleg is az épületben működő adóhivatalt, és még a
toronyba is felmehettünk, ahonnan gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé. Ott volt előttünk
– vagyis alattunk – Szabadka.


Ezután a városi sétára indultunk, ahol többek között megnéztük a Vidéki és
Kereskedelmi Bank épületét, a Raichle-palotát. A palota mellett van a Magyar Konzulátus
épülete. Itt Dulka tanár úr diákkori élményeit is megosztotta velünk. Utolsó megállónk a
zsinagóga volt, amit kívülről csodálhattunk meg.


Két óra szabadidő után, délután 3 órakor indultunk vissza Kecskemét felé. A határnál
várakozva az unalom elűzése érdekében Sikorszki Balázs Dulka Szilárd tanár úrral duettet
énekelt. Hazafelé a határon kicsit többet kellett várni, de miután átjutottunk, indultunk is
tovább Kecskemétre.


Este 6 órakor érkeztünk meg a Piarista Gimnázium elé. Egy gyors buszellenőrzés után
mindenki élményekkel gazdagabban mehetett haza. Köszönjük Dulka Szilárd és Szabados
László tanár uraknak ezt a felejthetetlen utat! Reméljük, jövőre is lesz alkalmunk egy ilyen
kiránduláson részt venni!

Kerekes Zsófia és Kovács Dorka 11.a osztály

 

Galéria a kirándulásról.