Aktuális

Aradi kerékpártúra 2026

,

Aradi kerékpártúra 2026

Aradi kerékpártúra 2026


Őszintén szólva: amikor elindultunk erre a túrára, szerintem még egyikünk sem tudta igazán, hogy mi vár ránk, hogy valójában mire is vállalkoztunk. Tudtuk, hogy sokat fogunk biciklizni, hogy lesznek programok, és hogy pár napot együtt töltünk, de azt nem gondoltuk, hogy ennyi élmény, nevetés és emlék fér majd bele.

Mert végül nem is csak egy biciklitúra lett belőle, hanem néhány nap, amikor együtt voltunk, együtt fáradtunk el, együtt nevettünk, és közben olyan dolgok történtek velünk, amiket valószínűleg még sokáig fogunk emlegetni.

Nyilván most nem tudunk minden egyes pillanatról beszámolni, mert az időnk véges, úgyhogy csak nagy vonalakban próbáljuk meg elmondani, milyen is volt ez a pár nap.

Mert 236 kilométert nem lehet pár percben elmesélni. De megpróbáljuk!

Összesen 236 kilométert bicikliztünk, ami 13 óra 15 percet jelentett a biciklin, és mindössze 5 defekttel megúsztuk. Bár ez így kimondva iszonyatosan jól hangzik, azért menet közben voltak olyan pillanatok, amikor nem feltétlenül gondoltuk ugyanezt. 

2026. október 3-án egy rövid ünnepség után pontban 9 órakor indultunk útnak. Első rövid megállónk a régi Csepegi csárdánál volt, ahol levettük az aradi pólónkat, és felkerültek ránk a nem éppen divatbemutatóra tervezett, közmunkás stílusú láthatósági mellények. Ebben a szerelésben folytattuk utunkat Tiszaalpár felé, ahol a Dunszt család hatalmas vendégszeretettel fogadott minket. Egy rövid pihenő után újra biciklire pattantunk, és Csongrád felé vettük az irányt, ahol a Csuka csárdában már várt minket a bőséges ebéd. Ebéd után következett a túra egyik kevésbé szezonális programja, az októberi tiszai fürdőzés; többen úgy gondolták, már véget ért a strandszezon; hát mi ezt megcáfoltuk! Este Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnázium Szathmáry Kollégiumának a könyvtárban hajtottuk álomra a fejünket. 

Másnap reggel újra biciklire ültünk, és folytattuk az utunkat. Egy idő után a táj kezdett egyre inkább hasonlítani önmagára, az út pedig egyre hosszabbnak tűnt. Mivel a kilométerek nem akartak gyorsabban fogyni, úgy döntöttünk, hogy legalább mi próbálunk gyorsabban menni. Így megszülettek a gyorsulási versenyek. A versenyzők komolysága kifogástalan volt. 

Mezőhegyes után megnéztük a Gluzek Gyula-féle műemlék Elevátor-magtárat, majd a battonyai Feneketlen-tó partján sétáltunk. 

Kora estére megérkeztünk Battonyára, ahol a Mikes Kelemen Katolikus Középiskola tornaterme volt a szállásunk. A vacsora után még előkerült néhány talajgyakorlat és labdajáték, aztán lassan mindenki nyugovóra tért. Azt hiszem, ekkorra már senkinek sem kellett külön motiváció ahhoz, hogy aludjon.

A harmadik nap korán indult, hiszen aznap már Arad volt a cél. Szerencsénkre gyönyörű, napsütéses időben tekerhettünk, így a Jóisten tényleg velünk volt az úton. Aradra érve elfoglaltuk a szállásunkat a Csiky Gergely Líceum kollégiumában, majd ebéd után eljött a nap egyik legfontosabb versenyszáma: az alvóverseny. A gyorsulási verseny után ez már egyértelműen a második legfontosabb sportágunkká vált. És itt azért több olyan versenyző is akadt, akinek komoly esélyei lettek volna a dobogóra. 

Utána elmentünk vacsorázni. Miután jóllaktunk, indultunk vissza, majd összeültünk beszélgetni. A beszélgetések után újra álomra hajtottuk fejünket. 


A negyedik napon is viszonylag korán keltünk. Azt gondoltuk, hogy ha eljövünk Aradra, majd megússzuk a sulit; hát nem így lett! Szabados László tanár úr gondoskodott róla, hogy Arad ne csak egy újabb város legyen, amit meglátogatunk, hanem városnézés közben egy kis történelemórát is kapjunk. 

Délután részt vettünk az október 6-ai megemlékezésen és a koszorúzáson. Más településekkel és iskolákkal együtt mi is elhelyeztük koszorúnkat az emlékműnél, így tisztelegtünk az aradi vértanúk előtt. Este a Minorita templomban tartott gyászmisén, majd utána a Szabadság-szobornál tartott ünnepségen vettünk részt. A nap végére új értelmet nyert az évente meghallgatott iskolai ünnepség. Jó volt Aradon magyarnak lenni!

Az utolsó reggelen már tudtuk, hogy közeledik a túra vége. Egy körülbelül másfél órás tekerés után megérkeztünk Világosra, a túránk utolsó helyszínére. Megnéztük a Bohus-kastélyt, ahol a tárgyalások zajlottak, és a fegyverletételről szóló megállapodást aláírták. Maga a fegyverletétel a Szőllősi-síkon történt, ami Világostól 15 km-re található.

Szeretnénk megköszönni a tanárainknak, hogy elvittek minket, végig velünk voltak, és azt is, hogy ezt a 14 fős társaságot ilyen türelemmel végigkísérték. Mert azért valljuk be, 14 kamasz gyerekkel nem mindig egyszerű az élet. Nem biztos, hogy minden pillanat kényelmes volt, de pont ettől volt igazi. És ha megkérdezné valaki, hogy újra végigcsinálnánk-e, valószínűleg csak annyit mondanánk: „Mikor indulunk?”

Köszönjük a Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány és a többi intézmény, cég támogatását, amelyek nélkül a túra nem valósulhatott volna meg. 

Az idei túrán a 12.a osztályból Kónya Milán, Somodi Ábel és Szatmári András, a 12.b osztályból Balasi Levente, Kövecses Zita, Nagy Dóra és Simon Bálint, a 12.c osztályból Domokos Szonja, Mayer Natasa és Szarka Regina, a 12.d osztályból pedig Fodor Eszter, Gorenflo Richard, Magyar Mirjam és Szegő Benedek vett részt. A diákokat Csizmadia Szabolcs, Dulka Szilárd, Szabados László kísérő tanárok segítették az út során.


Nagy Dóra

12.b osztály

 

Galéria